(2023. szeptember 28.)
„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül
néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük
újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is
feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”
(Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)
A népmese napját első ízben, Benedek Elek születésnapjának tiszteletére, 2005. szeptember
30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a
mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon
megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Intézményünk is fontos feladatának tekinti a néphagyományok megismertetését, a
népszokások ápolását, ezért az előző tanévekhez hasonlóan idén is a meséké volt a főszerep.
Ezen a napon meseszereplőknek öltözve jöhettek iskolába tanulóink. Volt Lúdas Matyink,
Kiskondásunk, Boszorkányunk, Békakirályunk, szegénylegényünk, királylányunk, királyfink,
majd Barkó Judit Réka tanító néni előadásában „A só” című interaktív meseelőadást
hallgattuk meg a varázslatos dobozból .
Délután „Hetedhét-próbán” eleveníthették fel megszerzett ismereteiket.
- 2025. június
- 2025. május
- 2025. április
- 2025. március
- 2025. február
- 2025. január
- 2024. december
- 2024. november
- 2024. október
- 2024. szeptember
- 2024. augusztus
- 2024. július
- 2024. június
- 2024. május
- 2024. március
- 2024. február
- 2024. január
- 2023. december
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
-
-
Legutóbbi hozzászólások