Ebben az évben a mi iskolánk is csatlakozott a Sárga Gyertya nevű kezdeményezéshez, mely során a 2. világháború alatt üldözött és meggyilkolt közel hatmillió zsidó és egyéb nemzetiségű áldozatra emlékezünk. Minden gyertyához tartozok egy kártya, amely egy konkrét áldozatot nevez meg, de rajta, az ő mérhetetlenül tragikus sorsán keresztül kegyeletünket rójuk le mindazok előtt, akik a 2. világháború alatti értelmetlen öldöklésben vesztették életüket. Nincs szó a magyar nyelvben, ami leírhatná azt a fájdalmat és megaláztatást, amelyet ezeknek az embereknek és családtagjaiknak kellett elszenvedniük az üldöztetés során. Mai napig is értetlenül állunk a történtek előtt, miért kellett több millió embertársunknak ilyen méltatlan módon szenvednie. Rajtunk is múlik az, hogy ez soha többé ne, forduljon elő a történelemben, együttes erővel kell összefognunk az embertelenség ellen, a széthúzásra összefogással, a kegyetlenségre testvériességgel kell felelnünk.
Radnóti Miklós tragikus sorsú költőnk így írt saját koráról: „Oly korban éltem én a Földön, amikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kénnyel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek.
Mai ésszel felfoghatatlan az a pusztítás, amely a második világháború idején folyt, tönkretett emberi életek, megnyomorított sorsok, vallási- és faji megkülönböztetések teljes értelmetlen alapon. 2001. óta Magyarországon április 16-án emlékezünk meg a Holokauszt magyarországi áldozatairól. Arról a több százezer magyarországi zsidó nemzetiségű áldozatról, akik kényszermunkatáborokban, zsidó származásuk miatt vesztették életüket. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a magyarországi zsidók munkatáborokba tömörítése. Az ezt követő hónapok során több mint 400 ezer zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról Auschwitzba.
Emlékezzünk ezekre az áldozatokra, hisz kultúránk alapja az emlékezet, tanulnunk kell a múlt hibáiból, s tennünk kell érte, hogy ez ne fordulhasson elő többé!
A Holokausztra való emlékezés a felejtés és a közöny ellen akar tenni. Az ember tragédiája a holokauszt, s egyéb népcsoportok elleni atrocitások is mind-mind az emberiség szégyenfoltjai. Emberségében mindenki egy: ember! S mint magyar egyenrangú a másik emberrel. A holokauszt az egész magyarság tragédiája. A kulturális nemzeti, faji, vallási önazonosság szabadságának határa a másik élet, ha ennek megsemmisítésére tör valaki, bűnt követ el, hiszen minden élet érték, és csoda: a létezés csodája.
Az embernek tisztelnie kell a múltat, védeni és óvni a jelent, s úgy élnie életét, hogy építse és fejlessze a jövőt, gyermekeink jövőjét. A legfőbb érték az emberi élet, a létezés, amit minden körülmények között védenünk kell. A magyar holokauszt a nemzeti tragédiája is egyben, együttesen kell törekednünk arra, hogy többé ilyen felesleges vérontás és pusztítás ne fordulhasson elő többé. A történelemmel való szembenézés, az emberségre kötelez minket: egy szebb, boldogabb, megkülönböztetések nélküli szabadabb világ építésére.
Merítsünk erőt Radnóti hazaszeretetéből, aki az üldöztetések ellenére is hazafi maradt, versében csodálatosan ír hazája utáni végtelen szeretetéről: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángtól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.”
A múlt felelőségének tudatában, az emberség parancsát követve, arra kell törekednünk, hogy ne legyen kirekesztettség vallási vagy egyéb faji etnikai megkülönböztetés, minden embert megillető szabadságra és méltóságra való joghoz kell ragaszkodnunk.
Emlékezzünk együtt az áldozatokra, s a múlt tanulságait megértve építsünk közösen egy olyan jövőt, melyben egymás iránti kölcsönös elfogadás, megértés és tisztelet hatja át életünket.
Közösen mondjunk nemet a gyűlöletre, az alaptalan ítélkezésre, és a kiszolgáltatottak elleni igazságtalanságra, a béke, az egyetértés és a testvériesség jegyében!
Poczkodi Katalin
