Rajzpályázat – „30 éves az egyházmegyénk”

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye rajzpályázatot hirdetett „30 éves az egyházmegyénk” címmel, amelynek pályázati kiírására

– óvodáskortól, 8. osztályos korosztályig – öt korcsoportban 427 gyermek válaszolt, akik különböző rajztechnikákkal mutatták be a római katolikus templomukat. A sok alkotás közül szakmai zsűri hozta meg a nehéz döntést, összesen 31 díjat ítéltek oda a gyermekeknek. Az Újtikos- Tiszagyulaháza Általános Iskola 3.a osztályos tanulója Répási László Áron 3. helyezést ért el a pályázaton induló 427 diák közül.

Kategória: Híreink | Rajzpályázat – „30 éves az egyházmegyénk” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Puszta Poétája

A mai napon a “VERSMONDÓVERSENY HORTOBÁGYON, AVAGY A PUSZTA POÉTÁJA” elnevezésű szavalóversenyen jártunk, amelynek döntőjére kb. 160 indulóból válogatták be Szedresi Roland 3. osztályos tanulónkat.
A döntőben Jakab Ádám Hortobágy polgármestere, valamint Klem Viktor és Ács Tamás színművészek zsűrizték a szavalókat.
Roland fantasztikus eredményt ért el, II. helyezett lett.
Három induló az Alföld televízió Jövő tehetségei című műsorába is meghívást nyert, amelynek Roland szintén egyik résztvevője lehet.
Nagyon büszkék vagyunk rá!

Kategória: Híreink | A Puszta Poétája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sárkányhajó verseny

Fantasztikus esemény részesei lehettünk ma Tiszaújvárosban.
Első alkalommal vettünk részt Sárkànyhajó versenyen,ahol egy csapatunk 3.helyezést ért el .
Hálás vagyok a résztvevőknek ,kollégáknak és az Újtikosi Önkormányzatnak ,hogy részt tudtunk venni ezen az eseményen!
Példaértékű volt ahogyan szurkoltak iskolánk tanulói egymásért!
Fantasztikus volt mindenki!Büszkèk lehetnek a szülők és mi is azok vagyunk,hogy ilyen gyerekek járnak hozzánk iskolába
Kovácsné Ország Judit
Kategória: Híreink | Sárkányhajó verseny bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Madarak fák ünnepe

Május 10. Madarak fák ünnepe.
Ez alkalomból egy érdekes előadást hallgattak meg tanulóink Lenner Ádámtól ,aki a Kesznyéteni Tájvédelmi körzetből érkezett hozzánk.
Kaptunk ajándékba egy madárköltetőt,amit el is helyezett nekünk.
Bízunk benne,hogy kedves kis madarak veszik birtokba és a sok kicsi madártojásból aranyos kis fiókák fognak kikelni.
Fontos számunkra a természet szeretete és védelme ezzel is gazdagítjuk iskolánk természetes élőhelyének állatvilágát .
Köszönjük szépen az Újtikosi Könyvtárnak ,hogy élhettünk a lehetőséggel!

Kategória: Híreink | Madarak fák ünnepe bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Újabb diákolimpiai sikerek

2023. május 6-án Molnár Bendegúz, iskolánk hetedik osztályos tanulója az Országos Diákolimpia Fekvenyomó versenyén II. helyezést ért el, eredményéért ezüst érmet kapott. Felkészítő edzője: Somodi Bertalan.

Gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk!

Kategória: Versenyek | Újabb diákolimpiai sikerek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny

A 6. osztályosok közül 1 tanuló, 7. osztályosok közül pedig 4 tanuló képviselte iskolánkat a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen. Lajtos Boglárka szép eredményt ért el és a megyei döntőbe jutott.

Felkészítő pedagógus: Séra Andrea

Kategória: Versenyek | Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Rendőr- és tűzoltónap

A 6.a és 7.a osztályok Rendőr- és tűzoltónapon vehettek részt Debrecenben. A programok között szerepelt: rendőrkutyás-, rendőrségi lovas-, magasból mentési-, fizikai erőnléti bemutató. Az Országos Mentőszolgálat és a Police Medic közös standot állított fel. Fegyverzettenchnikai-, bűnmegelőzési-, bűnügyi technikai kiállításokat is megtekinthettek a gyerekek. A Kresz-totó kitöltése után kerékpáros ügyességi versenyen is részt vehettek és ajándékokat kaptak. Nagy érdeklődéssel figyelték a Készenléti Rendőrség drónbemutatóját, de a sok-sok program között leginkább a füstsátort és a rendőrségi- és büntetésvégrehajtási szolgálati gépjárművek bemutatóját élvezték a gyerekek.

A hideg, szeles idő ellenére nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ támogatását a pályaorientációs kirándulás megszervezéséhez.

Kategória: Híreink | Rendőr- és tűzoltónap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Költészet napi versmondó verseny

Költészet napi versmondó versenyünket ebben az évben Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójával kötöttük össze. A felső tagozat tanulói az általuk választott versekkel készültek a versenyre. A zsűrinek nagy fejtörést okozott a helyezések kiosztása, amely a következőképpen alakult:
Megosztott I. helyezett lett: Molnár Bendegúz 7. osztályos és Kun Zétény 6. osztályos tanuló
III. helyezett lett: Porkoláb Dorka 5. osztályos tanuló

1-2. osztályos korcsoport:
I. helyezett: Szedresi Rebeka 1. osztályos tanuló
II. helyezett: Lakomecz Janka 2. osztályos tanuló
III. helyezett: Zsóri Luca Mira 1. osztályos tanuló
3-4. osztályos korcsoport:
I.helyezett: Szedresi Roland 3. osztályos tanuló
II. helyezett: Lajtos Mihály 4. osztályos tanuló
III. helyezett: Tóth Lelle 4. osztályos tanuló
Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek és helyezettnek!
Gratulálunk a résztvevő gyerekeknek és a felkészítő nevelőknek 👏

Kategória: Híreink | Költészet napi versmondó verseny bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Népviselet Napja – 2023

„2015 óta, minden év április 24-e a Népviselet Napja.
Újtikos 2018-ban csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, 2021-ben pedig a Borockás Néptáncegyüttes lányai „Szalagot a kapura” mottóval, hagyományteremtő és megtartó céllal, énekelve körbejárják a falut, és ahol színes pántlikát találnak a kapura kötve, megállnak, megmutatják szebbnél-szebb viseleteiket.”
A lányok idén is útra keltek és Nekünk is énekeltek !
Köszönjük szépen a Borockás Lányoknak !

Kategória: Híreink | A Népviselet Napja – 2023 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Föld napja – 2023

A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására.
2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.
Jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
Ha mindenki csak egy kicsit tesz azért, hogy a Földön megmaradjanak a természeti szépségek, az állatvilág, akkor gyermekeinknek, unokáinknak is biztosítjuk a Föld adta csodákat.
” A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön ” (David Brower)
A Föld napja alkalmából alsó tagozatos tanulóinkkal cserjéket ültettünk.
A szülők támogatását ez úton köszönjük szépen!

Kategória: Híreink | A Föld napja – 2023 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva